Buda legújabb szabadtéri festménye a Frankel Leó út 78. alatti társasház tűzfalán látható, Thamó Emese tervei alapján.

A 130 négyzetméteres tűzfalfestmény Szenes Hannának állít emléket, létrehozását a Színes Város Csoport kezdeményezte, megalkotásán hat ember dolgozott, és tíz nap alatt készült el.

Az omladozó állapotú tűzfalon komoly állagmegóvási és szigetelési munkát kellett a festés előtt elvégezni. A tűzfalfestménnyel Szenes Hanna, a mártírhalált halt költő és ejtőernyős emléke előtt tisztelegnek, aki gyermekkorát a kerületben töltötte: a Bimbó úton élt, a Baár–Madas iskolában tanult, és a – a tűzfalfestménnyel szemben lévő – Frankel Leó úti zsinagógába járt. A falfestményen a nyolcvan évvel ezelőtt, 1944-ben mártírhalált halt költőnő egyik verséből származó idézet is olvasható: „Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot”.

Az alkotást szeptember 6-án avatták fel, beszédet mondott Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke, prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, valamint Yacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete.
A projekt a Mazsök gondozásában, a Mazsihisz és a II. Kerületi Önkormányzat támogatásával, a magyarországi holokauszt 80. évfordulóján szervezett megemlékezéssorozat részeként valósult meg.

Szenes Hanna (1921–1944) zsidó családba született, édesapja, Szenes Béla ismert újságíró és színpadi szerző volt. Nemes Nagy Ágnes osztálytársaként a Baár–Madas Református Gimnáziumba járt, kitűnő érettségit tett, de továbbtanulását megakadályozták a zsidótörvények. 1939 szeptemberében kivándorolt Palesztinába, és csatlakozott a Haganához, a zsidó fegyveres védelmi szervezethez.

Egyike volt annak a 17 magyar zsidónak, akit az angol hadsereg kiképzett, hogy Jugoszláviába ejtőernyővel ledobva megkíséreljék megakadályozni a magyar zsidók deportálását. 1944 márciusában értek földet, de csak májusban lépték át a magyar határt.
Szenest a magyar határnál letartóztatták, bebörtönözték és brutálisan megkínozták, de ő ennek ellenére sem volt hajlandó elárulni küldetése részleteit.
Golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották. Szenes Hanna nevét szinte az egész világon ismerik: műveit húsznál több nyelvre fordították le és ötven országban adták ki. Izrael államban nemzeti hősként tisztelik, sorsa és helytállása tananyag és az ottani érettségin tétel is.
A Széna téren – közel a Margit körúti fogházhoz, ahol kivégezték – a II. Kerületi Önkormányzat 2022-ben állította fel bronz mellszobrát, Fáskerti Zsófia alkotását.

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Az Egészségváros Programot 2009-ben indította útjára a Richter Gedeon Nyrt. a hazai lakosság számára, egészségügyi köznevelő szándékkal. Összhangban a Társaság addigi társadalmi felelősségvállalás...
Buda legújabb szabadtéri festménye a Frankel Leó út 78. alatti társasház tűzfalán látható, Thamó Emese tervei alapján.
Az árvíz sajnos a fákat sem kímélte, a hatalmas vízáradat egyik mellékhatása, hogy az átnedvesedett talajban instabillá, balesetveszélyessé válhatnak az egyébként is ferde törzsű fák. A Főkert...
Szeptember elején elkezdődött az új évad az Átriumban. A nyitó hétvégén Pintér Béla és Társulatának két előadása, valamint Bödőcs Tibor önálló estje volt műsoron a Margit körúton.
A híres spanyol El Camino mintájára 2010-ben jött létre a 420 kilométeres Magyar Zarándokút, amely az Esztergomi Bazilikától indulva, szent helyeket érintve, csodálatos tájakon át vezet egészen a...
Melanomaszűréssel, légzésfunkció- és EKG-vizsgálattal várta a regisztrált érdeklődőket az újbudai szűrőbusz első állomásán, a Gazdagréti téren. A mozgó rendelő újabb és újabb városrészeket látogat...
Rolla János több mint ötven évig a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere, 1979-től visszavonulásáig művészeti vezetője volt. Kamarazenészként is nemzetközi hírnevet szerzett, olyan muzsikusokkal...
Kérjük, hogy holnapi utazásaikat előre tervezzék meg, mivel szeptember 18-tól, azaz holnaptól a H5-ös HÉV átmenetileg csak a Margit híd, budai hídfőig jár, a Batthyány teret és a Margit híd, budai...
Idén először rendezzük meg minifesztiválunkat SZEPTEMBER 21-én, szombaton a magyar dráma napja kapcsán.
Kulturális intézményeink ősszel is izgalmas kulturális programokkal készülnek a harmadik kerületi lakosok számára. Többek között kabaréval, irodalmi kávéházzal és színelőadásokkal is várják Önöket.
A 26. Zsidó Kulturális Fesztivál egyik helyszíne a Frankel Leó úti zsinagóga (1023 Frankel Leó út 49.) lesz.
Bár az idei lakossági lomtalanításon – melyre szeptember 17. és szeptember 30. között kerül sor – fahulladék is kihelyezhető, fontos tudni, mi az, amit ezek közül tilos kitenni, mert az FKF Zrt. nem...
A 2024-es önkormányzati választás során keletkezett iratokat a választási eljárásról szóló törvény értelmében a mai napon, szeptember 9-én kell megsemmisíteni.
Szeptember 28-án a Csobánka téren az egészségé lesz a főszerep, ugyanis a kerületbe érkezik a Richter Egészségváros.
A kis facsemete, amit a dobogó legfelső fokán állva tartott egykor a kezében, mára hatalmas fává terebélyesedett. Ezért is különleges ez a fa, hiszen egyetlen budapesti nevezetes fáról sincs ilyen...
Jótékonyság az, amikor ellenszolgáltatás nélkül teszünk egymásért. Valójában azonban nemcsak a megsegített társunk részesül támogatásban ilyenkor, mi magunk is nyerünk, hiszen az egymáshoz...
Az ősz egy remek lehetőség arra, hogy az ember megtervezze az év további szakaszát, kitűzze újra céljait és a nyári pihenés után belevesse magát a munkába. A rövidülő nappalok és mindennapi...
Kerületünkben idén SZEPTEMBER 8. és 15. KÖZÖTT lesz lomtalanítás. A budapesti lakosság minden évben igénybe veheti az FKF éves, külön díjazás nélküli lomtalanítási szolgáltatását, amelynek keretében...

A címlapról

A digitalizáció kiemelt ágazat, a mesterséges intelligencia (MI) a...
Kétnapos üléssel kezdődik hétfőn a parlament őszi ülésszaka....
A szükséges takarítási munkákat követően csütörtökön megnyitják a...
Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét...
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az...
Megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A vezeték nélküli fülhallgatók piaca rohamosan bővül, így egyre nehezebb eligazodni a számos modell között. Hogy megkönnyítsük a választást, tekintsük át a legfontosabb szempontokat!
A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.