Az 1945-ben Kispestről a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és áldozatok emlékére állított emléktáblánál tartott megemlékezést az önkormányzat a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.

„Agresszió, terror áldozataira emlékezünk a mai alkalommal, akkor, amikor ezekben az órákban is agresszió és támadás ér embereket. A határainktól 150-200 kilométerre lőnek, rakétákkal bombáznak. Nemcsak katonák, hanem gyermekek, nők, asszonyok félnek és halnak meg” – fogalmazott beszédében Dr. Hiller István, Kispest országgyűlési képviselője a csütörtöki Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra utalva.

A Parlament alelnöke hangsúlyozta, „mi mindannyian demokraták, mindig abban vagyunk érdekeltek, és azt akarjuk, hogy vitáinkat békés úton tudjuk rendezni. Hogy ne legyen, és ne lehessen olyan konfliktus, ami fegyveres agressziót kíván.” Beszélt arról is, mennyire fontos, hogy Magyarország egy olyan nemzetközi szövetség tagja, amely védi polgárait mindenféle támadástól. Ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy „saját szabad döntésünk eredményeként” egy olyan európai közösségnek tagja hazánk, amely képes a belső gondjait és „őszintén remélem, az őt érintő külső problémákat is békés úton, erővel, határozottsággal, de békés úton rendezni. Azért kell ezen emléktábla előtt állnunk, kifejezni tiszteletünket azok iránt, akiket egy másfajta korábbi terror megalázott, elhurcolt és megölt, mert az akkori haza nem tartozott, nem tudott tartozni egy olyan közösségbe, amelyik egyébként megvédte”.

Bibó István gondolatát idézve, „aki demokrata, az nem fél”, úgy fogalmazott, a demokrata felfogás lényege nem a viták elkerülése, hanem éppen a megoldása, gondolattal, érveléssel, a másik meggyőzésével, alkalmanként annak belátásával, hogy tévedtünk. Az erő alkalmazása az agresszor fegyvere. Minden demokrata békében kell, hogy gondolkodjon – hangsúlyozta.

Az ünnepségen Tóth Réka Flóra, a Bolyai iskola 7. osztályos tanulója Gérecz Attila Karácsonyi ének a börtönben című versét szavalta el.

Az önkormányzat képviseletében két alpolgármester, Vinczek György és Varga Attila, valamint Hiller István, a Demokratikus Koalíció nevében Arató Gergely országgyűlési képviselő és Domokos Gábor önkormányzati képviselő helyezett el koszorút az emléktáblán.

Az önkormányzati megemlékezés a Templom téri Gulag-emlékműnél ért véget virágelhelyezéssel és főhajtással.

A kormány a 2015-ös évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. Ennek alkalmából hirdettek pályázatot 2016-ban, amelynek célja egységes emléktáblák elhelyezése volt minden olyan településen – így Kispesten is –, ahonnan magyar állampolgárokat hurcoltak el a Szovjetunióba politikai fogolyként vagy hadifogolyként. Az emléktáblát 2017-ben avatták fel a Városháza Árpád utcai falán.

(uj.kispest.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata „Soroksár Kiváló Mestere” kitüntető címet adományoz olyan helyi kisvállalkozóknak, szakembereknek, akik több évtizede közmegelégedésre,...
Lakossági bejelentés nyomán a Fővárosi Önkormányzat arról értesült, hogy ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja" címmel hamis internetes felületet hoztak létre,...
A Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Önkormányzat 32. alkalommal rendezte meg a német nemzetiségi műsoros estet és sváb bált az ÁMK tornacsarnokban szombaton.
Január 12-én befejeződött a kedvezményesen vásárolható lombgyűjtő zsákok árusítása. Ezeket a zsákokat utoljára január 14-én lehet kihelyezni.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2023. (XI. 28.). számú önkormányzati rendelete alapján bármely kispesti lakos, valamint a kerületben székhellyel,...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.