2019-ben berobbant járvány óta először rendezték meg a Bölcsődék Napját, ám a pandémia előtti hagyományokkal ellentétben idén április 22-én nem a megszokott helyszínen, a Columbus utcai Zeneházban (amit most felújítanak), hanem a Mogyoródi úti sporttelepen ünnepeltek a bölcsődei dolgozók.

Kerek évfordulót ünnepelünk, hisz pont 170 éve nyílt az első bölcsőde a fővárosban – mondta Horváth Csaba polgármester az ünnepségen. – Ma pedig a bölcsődék azok az intézmények, amelyek biztonságot és nyugalmat adnak a nők számára, akik a szülést követően vissza akarnak térni a munkaerőpiacra. Szerencsére Zuglóban megfelelő a bölcsődei ellátás, a családok életét felkészült bölcsődei dolgozók segítik, akiknek ezért hálával tartozunk.

A hagyományoknak megfelelően ez alkalommal is elismerésben részesítették a  bölcsődei dolgozókat. Horváth Csaba a Gondozási Munkáért Díjat adta át Császár Lászlónénak, a Patakparti bölcsőde vezetőjének, Kaczorné Csótár Gabriellának, a Mazsola bölcsőde technikai dolgozójának, Papp Anikó Erzsébetnek, a Mályva Kerületi Vezető Bölcsőde technikai dolgozójának és Szabó Józsefnének, a Ringató bölcsőde kisgyermeknevelőjének. A Zugló Lakosságáért Díjat pedig Csajkó Pálné, az Aprótalpak bölcsőde kisgyermeknevelője, Dér Lászlóné, a Patakparti bölcsőde kisgyermeknevelője, Sáfi Ágnes, az Aprótalpak bölcsőde vezetője, Soós Zsuzsanna, a Ringató bölcsőde kisgyermeknevelője és Szurovecz István, a Csibe bölcsőde kertésze és fűtője kapta.

Horváth Csaba a díjazottakkal

Zuglóban 12 bölcsődei telephely működik egységes, kimagasló szakmai programmal – mondta Kissné Kalló Györgyi, a Zuglói Egyesített Bölcsődék Vezetője. – Legfontosabb feladatunk, hogy a gyermekek biztonságban, szeretetteljes légkörben, jól érezzék magukat intézményeinkben.

Ez a nap azonban most legfőképp a bölcsis dolgozókról szólt
: a szervezők jóvoltából csapatépítő ügyességi versenyekben vehettek részt, illetve intézményenként bográcsételeket is készítettek. Ugyancsak a nap krónikájához tartozik, hogy Horváth Zsolt alpolgármester és Hevér László György, a Népjóléti Bizottság elnöke virággal köszöntötte az elmúlt három év „A hónap szociális dolgozója” elismerésben részesült bölcsődei dolgozóit is.

(zuglo.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem rendelkező zuglói...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.
2024. április 4-én megkezdődött a Városháza erkélyének felújítása, mely a vízszigetelési munkák mellett tartalmazza a könyöklők javítását, a vízköpők cseréjét, a zászlótartók felújítását, az erkély...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.