Az Újpesti Önkormányzat az alábbi felhívást tette közzé oldalán:

Idén július 20. – augusztus 4. között kerül sor a IV. kerületben a 2022. évi lakossági lomtalanításra.

 Kedves Újpestiek!

A következő linken megismerhetik az Önök címéhez releváns pontos lomkikészítési dátumot.

Térkép

A BKM Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai a törvényi szabályozásnak megfelelően, évente egyszer szállítják el az ingatlanoktól, külön díjazás nélkül a budapesti háztartásokban keletkező nagydarabos lomhulladékot. A lomtalanítási időpontokat az FKF a kerületi önkormányzatokkal egyeztetve határozza meg, a munkaszüneti napok figyelembevételével. A kerületeket a Társaság körzetekre osztotta, amelyekből koncentráltan, egy-egy nap alatt szállítja el a lomokat, gyorsan felszámolva ezzel az akadályt és a piszkot a közterületeken.

 

Az elszállítást az előző évek gyakorlatával megegyező módon, kizárólag a kihelyezést követő napon végzi az FKF. A lomok kikészítésének pontos időpontjáról és módjáról az FKF értesítő útján előzetesen, írásban tájékoztatja az érintett lakosságot. Újdonság, hogy a lakosság megnézheti a lakcímére vonatkozó pontos lomkikészítési dátumot a Társaság honlapján közzétett lomtalanítási térképen is.

 

Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútorok, ágybetétek, szőnyegek) helyezhető ki. Továbbra is tilos a lomnak nem minősülő hulladékféleségek kihelyezése, mint pl. a háztartási (kommunális) hulladék, szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl. papír, műanyag, fém, üveg), elektromos és elektronikai hulladék, építési és bontási törmelék (pl. mosdókagyló, fürdőkád, csempe és törmeléke, használt nyílászárók), sitt, föld, síküveg, zöldhulladék, textil, ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék. Ugyancsak szigorúan tilos veszélyes hulladék kihelyezése.

 

Az FKF kéri a lakosokat, hogy:

  • a lomot a lakóházuk előtti, hulladékgyűjtő-járműveikkel jól megközelíthető közterületre helyezzék ki;
  • ne a parkoló autók mögé pakoljanak, mert úgy a Társaság járművei nem tudják megközelíteni a lomkupacokat (ha lehetséges, a társasházak jelöljenek ki egy-egy helyet, ahová a lakók kihelyezhetik a nagydarabos hulladékokat);
  • zöldterületre ne pakoljanak, óvják a környezetet.

 

Az elmúlt évek folyamán szerzett tapasztalatokat és a lakosságtól érkezett visszajelzéseket hasznosítva, a veszélyes hulladék leadására idén is a budapesti hulladékudvarok biztosítanak lehetőséget. A korábbi alkalmi gyűjtőpontos átvételnél lényegesen korszerűbb, környezettudatosabb megoldásnak számos előnye van a lakosok részére:

  • az egészségünket is veszélyeztető hulladékféleségek a lomtalanításra várakozás, tárolás nélkül, egész évben, tetszőleges időpontban szabályosan leadhatók;
  • környezettudatos, biztonságos lehetőséget kínálnak a hulladékudvarok a veszélyes anyagok leadására és tárolására;
  • egyéb – külön gyűjtött – hulladékfélék is leadhatók;
  • a közterületek, utcák tiszták maradnak, elkerülhető a szennyeződés;
  • az FKF alvállalkozók helyett saját infrastruktúrájával és hozzáértő szakembereivel végzi a veszélyes hulladékok átvételét;
  • a jól megközelíthető, fix átvevőhelyeken szakképzett személyzet áll a lakosok rendelkezésére.

 

A hulladékudvarok elérhetőségéről, nyitvatartásáról és az egyes hulladékudvarokban leadható hulladéktípusokról, valamint a leadás feltételeiről kérjük, minden esetben tájékozódjanak a www.fkf.hu weboldalon.

 

További fontos tudnivaló, hogy a budapesti háztartások a lomhulladéktól nemcsak az arra kijelölt lomtalanítási napon válhatnak meg, hanem azok az egész év során leadhatók az alábbi hulladékudvarokba beszállítva, előzetes időpontfoglalást követően, alkalmanként 150 kg, egy évben maximum 1200 kg mennyiségig:

 

  • 1151 Budapest, Károlyi Sándor u. 166.
  • 1186 Budapest, Besence u. 1/a.
  • 1225 Budapest, Nagytétényi út 335.

 

A lakásfelújítások során keletkező építési és bontási törmelék (sitt) is egyes kijelölt hulladékudvarokban adható le, melynek részleteiről szintén honlapunkon tájékozódhat.

 

Fontos, hogy a hulladékudvarok szolgáltatásait a budapesti lakosok igazolások[1] bemutatását követően, hulladékfajtánként meghatározott napi és éves limitig díjmentesen vehetik igénybe.

 

A fent leírtak mellett minden budapesti lakosnak lehetősége van arra, hogy a feleslegessé vált, de más számára még használható (eredeti funkcióját betöltő, nem szennyezett), nem hálózati árammal működő tárgyait, bútorait nyitvatartási időben ingyenesen leadja Társaságunk két Szemléletformáló és Újrahasználati Központjában (1151 Budapest, Károlyi Sándor utca 166. és 1186 Budapest, Besence utca 1/A.).

 

A háztartások, társasházak a kerületi lomtalanítástól eltérő időpontban, külön díjazás ellenében, soron kívül is rendelhetnek lomtalanítást az FKF-től. A szolgáltatással kapcsolatos további kérdések esetén ügyfélszolgálatuk munkatársai készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére a 06 80 353 353-as ingyenesen hívható telefonszámon.

 

Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében az FKF arra kéri a lakosságot, hogy tartsák be az itt leírtakat, és csak nagydarabos, nem veszélyes hulladékot helyezzenek ki a közterületre a körzetükre vonatkozó kikészítés napján, 18 óra után!

 

A lom az utcára történő kihelyezéssel a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordinációs és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) tulajdonába kerül, így vagyon elleni szabálysértést, illetve bűncselekményt követ el az, aki elvisz belőle. A lomkihelyezés időpontjának és helyszínének betartását, valamint a kihelyezett anyagféleségeket a hatóság ellenőrizheti, a szabálytalan kihelyezést szankcionálhatja, amely közterületszennyezési szabálysértésnek minősül, büntetése 150.000 Ft-ig terjedhet. Az elkövetőkkel szemben az illetékes hatóság (Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Hulladékgazdálkodási és Bányafelügyeleti Főosztály Hulladékgazdálkodási Osztálya) jogosult eljárni.

 

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió

[1] lakcímkártyával történő címigazolás, továbbá utolsó időszaki hulladékszállítási díjbefizetést igazoló csekkszelvény vagy átutalási igazolás, vagy társasházi lakos esetében közös képviselői igazolás

 

Lomtalanítási értesítő 2022_IV.

(ujpest.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...
Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.