Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

díjazás

  • Átadták a kerületi Bárány János-díjat

    Idén Eörsi László történész vehette át Baranyi Krisztinától és Döme Zsuzsanna, Suzi alpolgármestertől Ferencváros Bárány János-díját.

  • A Herman Ottó Bonsai Egyesületé az idei Civil Vándordíj

    2021. február 1-jén a Polgármesteri Hivatal épületében szűk körben adta át dr. Tóth József polgármester az idei Civil Vándordíjat a Herman Ottó Bonsai Egyesület elnökének, Radnai Sándornak. A díjátadáson Holopné Schramek Kornélia és Csiga Gergely alpolgármesterek is megjelentek.

  • A matematika olyan, mint egy jó keresztrejtvény

    "Mindig is az izgatott, hogyan lehet a különböző tudományterületeket összekapcsolni: ezért kezdtem el annak idején az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika összefüggéseivel foglalkozni" - mondta el az MTI-nek Lovász László matematikus, miután Oslóban bejelentették, hogy idén ő az Abel-díj egyik kitüntetettje.

  • Átadták a 2020-as Junior Prima magyar tudomány kategória díjait

    Idén is tíz fiatal tudós munkáját ismerték el Junior Prima Díjjal a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által támogatott magyar tudomány kategóriájában. A díjazottakról a kutatóintézetektől érkezett jelölések alapján szakmai zsűri döntött - tájékoztatta az MFB az MTI-t csütörtökön.

  • Átadták a jutalmakat

    Fotó:Berecz Valter

    A terézvárosi köztisztaságért felelős cég legjobban teljesítő kertészeti és takarító munkatársait jutalmazták.

  • Átadták a Ludwig Múzeum által alapított ARTtransfer díjakat

    Idén második alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan, a vizuális művészetek területén tevékenykedő szervezetek vagy magánszemélyek pályázatát várta, akik a járványhelyzet következtében előtérbe kerülő online eszközök használatával vagy bármilyen más kreatív módon hatékonyan tudták folytatni a munkát a közösségekkel és ezáltal megőrizték tevékenységük lényegét.

  • Átadták a Magyar Sport Napja alkalmából odaítélt miniszteri elismeréseket és díjakat

     Átadták kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumában a Magyar Sport Napja alkalmából odaítélt miniszteri elismeréseket és díjakat.

  • Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

    Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait: a legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.

  • Átadták az idei kenyérverseny díjakat

    Átadták a Magyar Pékszövetség IX. termékversenyének díjait a nyerteseknek szerdán, a szövetség fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen, Budapesten.

  • Az Év Agrárembere 2020

    Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere kitüntető díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra...