A szellemi tulajdon hasznosságát népszerűsítő pályázat indul középiskolásoknak; pályázni április 30-ig lehet - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás elmondta: a kormány azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez azonban megfelelő elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztalatot kell szerezniük, ezek nélkül nem lehet versenyképes a tudásuk. Ezért alakították át a szakképzés rendszerét, és ezért fejlesztik a felsőoktatást is - mondta.
    A képzések mellett fontosak az olyan plusz lehetőségek, kihívások is, mint például a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Védjegy Egyesület "Álmodtam egy startup-ot magamnak" címmel meghirdetett versenye - mondta.
    A 2,5 millió forint összértékű pályázaton ötfős csapatok jelentkezését várják, amelyek 11. és 12. osztályos diákokból és egy felkészítő tanárból állnak - mondta. Az öt legeredményesebb csapat fejenként 50-150 ezer forintos vásárlási utalványokat kap.
    Az "Álmodtam egy startup-ot magamnak" elnevezésű verseny részleteiről a www.kozepiskolakversenye.hu honlapon lehet tájékozódni.
    Hangsúlyozta, hogy a diákok a pályázat során olyan ismereteket sajátíthatnak el, amelyek a felsőoktatásban is hasznukra lehetnek, amelyek segítségével például könnyebben bekapcsolódhatnak a K+F tevékenységekbe. A fő céljuk az, hogy közelebb hozzák a vállalkozások világát a fiatal nemzedékekhez, ugyanis a kkv-k jelentik a magyar gazdaság motorját, és egyre nagyobb szerepet töltenek be a gazdaság teljesítményében, a munkahelyteremtésben - jelentette ki.
    Kitért arra, hogy a számításaik szerint a következő években a hazai vállalkozások felében lesz tulajdonosi, vezetői generációváltás. Ez egyben egy óriási lehetőség is a magyar cégeknek: a fiatalabb nemzedékek nyitottabbak a digitalizációra, az innovációra, ami további erősödést, bővülést hozhat a kkv-knak.
    Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) elnöke arról tájékoztatott, hogy a hivatal szemléletformáló tevékenységének fontos állomása a 11-12. évfolyamos diákoknak szóló verseny. A feladat egy képzeletbeli vállalkozás létrehozása, amelyben kiemelt szerepet kapnak az iparjogvédelmi jogok, védjegyek és a szerzői jogok a piacra jutásához - ismertette. A kitalált cég létrehozása mellett meg is kell védeniük a megálmodott terméküket vagy szolgáltatásukat. Szeretnék a már pályát választó, és pályakezdő fiatalokban is tudatosítani, hogy az innováció számszerűsíthető és a piac számára is értelmezhető értéket jelent - mondta.
    Gláser Tamás, a Magyar Védjegy Egyesület ügyvezető elnöke szerint a versenyben közel 600 középiskola vehet részt, az érdeklődés jelentős a középiskolák részéről az első ilyen megmérettetés iránt. Mivel ez egy játék, nem az a lényeg, hogy olyan terméket mutassanak be a pályázók, ami korábban még nem létezett. Hanem sokkal inkább az, hogy kreatívan mutassák be, milyen módon használják az adott oltalmi lehetőségeket - mondta.     A bíráló bizottságban az SZTNH munkatársai mellett részt vesz az adóhatóság, a Magyar Védjegy Egyesület, és a Vállalkozások Országos Szövetsége (VOSZ).

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.