A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ 2015. augusztus 27-én, csütörtökön újra kitárja kapuit az egészségügyi-, szociális- és pedagógiai szakmák iránt érdeklődő felnőttek, illetve középiskolai tanulmányaikat befejezett diákok előtt. 

A Pannon Kincstár nyílt napján, 15.00 – 17.00 között mindenkit szeretettel várunk, aki humán szakterületen szeretne OKJ szakmát szerezni.

Várjuk azokat a leendő hallgatóinkat is, akiket vonz az egészségügyi, illetve szociális pálya, de még nem tudtak dönteni, reméljük, hogy tudunk segíteni a választásban.

A Nyílt napra előzetes regisztráció nincsen, a célunk az, hogy a hozzánk ellátogató diákok és leendő hallgatók minél szélesebb körű, és minél pontosabb információkat kaphassanak az intézményünkben folyó képzésekről.

Azoknak az érdeklődőknek, akik már biztosan tudják, hogy milyen képzésre szeretnének járni nálunk, azt javasoljuk, hogy készüljenek fel kérdéseikkel, hiszen itt lesz alkalmuk hosszasabban is elbeszélgetni munkatársainkkal és oktatóinkkal is.

Akik még csak most ismerkednek a fentebb felsorolt területekkel pedig azt ajánljuk, hogy gondolják át milyen álmaik, képességeik és lehetőségeik vannak – ezek alapján szívesen segítünk kiválasztani a számukra legmegfelelőbb képzést, és rendszert. Amennyiben továbbtanulásod, továbbképzésed szempontjából a Pannon Kincstár is szerepel terveid között, tedd magad szabaddá 2015. augusztus 27-én, csütörtökön és gyere el hozzánk, hogy megtudd mi az, amit a Pannon Kincstár nyújthat számodra!

További információ: www.pannonkincstar.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.