Együttműködési megállapodást kötött a "CseppetSem!" program népszerűsítésére a Magyar Víziközmű Szövetség és a Biotrans Kft.; a program célja a használt sütőolajok és sütőzsiradékok környezetbarát elhelyezése.

    Az MTI-hez elküldött közlemény szerint a program 2020. októberi indulása óta az önkormányzatokkal és gazdasági társaságokkal együttműködve 860 településen csaknem 1500, a lakosságnál keletkező használt sütőolaj és sütőzsiradék leadására szolgáló gyűjtőpont létesült országszerte.
    A Magyar Víziközmű Szövetség egyik kiemelt célja, hogy Magyarország vízbázisai mentesüljenek a háztartásokban keletkező, eddig nagyrészt a csatornába kerülő sütőolaj- és zsírszennyezésektől, elősegítve ezzel is a közszolgáltatások magas színvonalú biztosítását, valamint a szolgáltatók üzemeltetési költségeinek csökkentését.
    A szövetség ajánlja tagszervezeteinek az ingyenes "CseppetSem!" Programhoz történő csatlakozást, és felkéri őket, hogy "CseppetSem!" pontok telepítésével a lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a hiánypótló szelektív gyűjtési rendszer elterjedéséhez.
    A program újdonsága, hogy a használt sütőolaj mellett a használt sütőzsiradék, kókuszolaj és pálmaolaj is leadható a gyűjtőkbe. Az anyagok bármilyen műanyag palackban vagy befőttesüvegben leadhatók.
    A "CseppetSem!" programot üzemeltető Biotrans Kft. magyar tulajdonban álló cég. Az összegyűlt anyag újrahasznosítása 100 százalékos, az anyagból finomítókban biodízel alapanyag készül, az üledéket pedig biogáz üzemekben elektromos energia előállítására használják fel.
    A cég társadalmi felelősségvállalási programjában a települések méltányos anyagi visszatérítést is kapnak az összegyűlt mennyiség után, amellyel lokális célokat vagy helyi intézményeket, civileket támogathatnak, így nem csak körforgásos gazdaság fejlődése, hanem közösségformáló és támogató célok is előtérbe kerülnek - hívják fel a figyelmet a közleményben.

Forrás: MTI

 

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A digitalizáció kiemelt ágazat, a mesterséges intelligencia (MI) a mindennapok részévé vált – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért...
Kétnapos üléssel kezdődik hétfőn a parlament őszi ülésszaka. Mandátumigazolás is lesz, leteszi a képviselői esküt Hidvéghi Balázs (Fidesz), aki Győrffy Balázst váltja a parlamentben.
A szükséges takarítási munkákat követően csütörtökön megnyitják a fővárosban az alsó rakpartokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a hivatalos oldalon. Karácsony Gergely főpolgármester...
Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi...
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az árvíz elleni védekezésről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás visszaállítását az E.ON Hungária csoport – közölték hétfőn az MTI-vel.
A Duna magas vízállása miatt az M2-es metró nem áll meg a Batthyány téren, illetve a 19-es és a 41-es villamosok közlekedése is megváltozott – emlékeztetett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője...
A vízügy szakemberei hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását – közölte az Országos Vízügyi...
Harmadfokú az árvízvédekezési készültség hétfőtől minden budapesti Duna-szakaszon - közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán.

A címlapról

A digitalizáció kiemelt ágazat, a mesterséges intelligencia (MI) a...
Kétnapos üléssel kezdődik hétfőn a parlament őszi ülésszaka....
A szükséges takarítási munkákat követően csütörtökön megnyitják a...
Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét...
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az...
Megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A vezeték nélküli fülhallgatók piaca rohamosan bővül, így egyre nehezebb eligazodni a számos modell között. Hogy megkönnyítsük a választást, tekintsük át a legfontosabb szempontokat!
A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.